Egy kis előtörténet:
2009 óta van kisebb-nagyobb mértékű pánikbetegségem, generalizált szorongásom. Még az egyetem alatt kezdődött. Tisztán emlékszem az első rohamomra: a Ráday utca elején álltam sorba sült krumpliért, nagyon sokan voltak előttem, vártam-vártam, egyszer csak légszomjam lett, ájulásérzésem, úgy éreztem, hogy mindjárt meghalok. Kiálltam a sorból, hazamentem a kollégiumba. Amikor pár roham után hazamentem Szombathelyre, ott mentem el orvoshoz (neurológus-pszichiáter), s ott diagnosztizálták a betegséget. Kaptam gyógyszert is, egy ideig szedtem.
Persze jártam tovább az egyetemre, tanítottam a főiskolán, dolgoztam, jártam ide-oda, de egy-egy alkalommal jött a roham, és mindig féltem a következőtől. Több pszichiátert és pszichológust „elfogyasztottam”, az okra senki nem jött rá, én sem.
Férjemmel már terveztünk babát, 2013-ban várandós lettem, ami alatt javult az állapotom, a gyógyszereket is csökkentettük, majd elhagytuk, s októberben természetes úton megszületett kislányom. A gyerkőc születése után egy darabig csak sétálni jártunk, majd hordozós táncra, dalolkára, ringatóra, baba-mama tornára, szóval sok helyre. Valószínű a hormonváltozások miatt a szoptatás alatt megszűntek a pánikrohamaim.
Baj van a tengerésszel:
2014 tavaszán találkoztam a Dobozban lelkes horgoló anyukákkal, akikkel megismerkedtem, s később a barátaim lettek. Az ő nagy álmuk volt egy közösség építése, egy anyaközpont létrehozása (később kiderült, hogy ezt így hívják, és ez egy jól működő dolog szerte a világban, Magyarországon viszont még csak egy van, Miskolcon). Nem kellett sok idő, engem is elragadott a dolog, és velük együtt kezdtem álmodni. A gyerkőc egy éves korában 4 órában, itthonról visszamentem dolgozni is, ezzel körülbelül egy időben elkezdtem szédelegni, ha mentem valahová, nem mertem a kicsit így hordozni egy ideig.
Visszatért a mumus: a pánik és a szorongás. Az addigra kialakult baráti közösség, az alakulóban lévő Anyahajó Anyaközpont leánysága azonban nagyon sokat segített, hogy elviselhetőek legyenek a rohamok, a gyerkőc ne nagyon érezze meg, hogy valami nem stimmel. Annyi segítséget kaptam, hogy a felét lehet, hogy ki is hagyom, mert nem lehet mindent felsorolni. Egyrészt együttérzést, támogatást, vállveregetést. Kislányomat hozták-vitték a bölcsibe az anyahajós társak, nekem pszichológust, pszichiátert ajánlottak és hozzájuk elfuvaroztak autóval, vagy elkísértek BKV-val, mert volt olyan időszak, hogy a lakásból alig mertem kimenni. Kislányomat kivitték a játszótérre, hogy legyen néha a levegőn, amikor ezt férjem nem tudta megoldani. Többször kaptam ebédet, fuvaroztak ide-oda, bevásároltak helyettem. Volt, akihez felugorhattam pár percre, ha éppen nem voltam jól, és egyből nem tudtam hazamenni, mert behálózzuk a lakótelepet. És ami a legjobb volt: sokszor elráncigáltak ide-oda, hogy legyünk együtt különböző programokon, mert igen, akárhogy szorong az ember, és hiába 120 az átlagos pulzusa, ki kell menni, úgy lesz jobb, persze sok idő után. Ez a támogatás, segítség nagyon sokat jelentett.
Baba a fedélzeten
Közben 2015-ben újra várandós lettem. A családból többen azt mondták, hogy ez felelőtlenség, ilyen állapotban, és hogy gondoljuk… Nem bíztak bennem. Az anyahajós társaim viszont igen, s velem együtt örültek. Egyre több helyre merészkedtem ki, mert tudtam, hogy mindig közel lesz a segítség, ha valami baj lenne, és eddig sem lett komolyabb bajom, persze a rohamok vacakok.
Azóta megszületett kisfiam is, most februárban, teljesen háborítatlanul, egy nagyon jó szülésélményem volt. Az anyahajós beszélgetések abban is segítettek, hogy eltervezhessem a szülésemet, tudjam, hogy hogyan szeretném, és teljes mértékben olyan is lett. 3 hetes kora óta járkálok a babával és kislányommal ide-oda, boltba (pedig a sorban állás miatt egy ideig azt nagyon kerültem), belvárosba, anyahajós rendezvényekre.
Szervezkedek, pályázatokat írok, dolgozok az Anyahajón. Egy olyan segítő közösségért, amit sikerült megtapasztalnom. Köszönöm Nektek, matróztársak, akik most már a barátaim is vagytok!
Remélem, hogy az anyaközpontok modellje általunk terjed, és máshol is megvalósulnak ilyen jellegű anyaközösségek, akik segítik egymást, és bevonják a kisgyermekes anyákat a társadalmi életbe.
Jó szelet nektek is, máshol élő anyák, a szél mindig változást hoz! Alkossatok közösségeket, megéri!