civilek

Forbes, 2018. augusztus

A magazin a támogatásra érdemes civil szervezetek sorában, az Adakozz! rovatban most minket mutat be. Az elindulás óta több mint 40 önkéntes dolgozott együtt azon, hogy legyen egy hely a lakótelepen, ahol az anyák találkozhatnak és kicsit kifújhatják magukat. Változó intenzitással, ahogyan az élethelyzetek is változnak, mert ez ilyen műfaj. Van, aki azóta elment, van … Tovább olvasom

Állampolgári Részvétel Hete a József Attila-lakótelepen

Mi újság a József Attila-lakótelepen? – kérdeztük plakátjainkon. Az ÁRH fókuszai közül a „Kinyílunk” volt, amit választottunk, és idén először több civil szervezetet is meghívtunk, nem csak saját jogon szervezkedtünk. Igyekeztünk minden olyan témát felvonultatni, ami aktuálisan foglalkoztatja a helyieket. Az egyesületi/alapítványi keretek között működő csoportok (Anyahajó, Medáliák, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány) mellett informális kör (Írisz … Tovább olvasom

Civil Díj 2017 – kategóriagyőztes az Anyahajó!

2017-ben is gazdára találtak a Civil Díjak, melyeknek célja az, hogy minél több elismerést és reflektorfényt kaphassanak a kiemelkedő munkát végző civilszervezetek. A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azért alapította, hogy széles közönség számára is ismertebbé váljon, hogy a civilszervezetek tevékenysége mennyire fontos mindannyiunk számára, és hogy támogassuk őket munkánkkal, anyagiakkal, vagy legalább csak kiemelt … Tovább olvasom