Miért az Anyahajónak küldöd az 1 %- odat?

  1. „Sokáig nem volt formája, csak a lelkesedés, meg az elszántság tartotta össze. Aztán lett forma, egyesület, de olyan friss volt, hogy még nem lehetett 1%-ot utalni. Nagy büszkeség volt az első utalásról jött visszaigazolás, pontosan tudtam, mire kell az a pénz – és mire lesz elég. A lelkesedés és az elszántság mellett szükség van a ti 1%-otokra is az Anyahajó Egyesület mindennapi működéséhez.” Pap Petra
  1. „Szeretem az egy százalékot olyan helyre juttatni, ahol látom, hogy jó célra fordítják. Az Anyahajó Egyesület ilyen. Sőt, nemcsak látom, hanem a saját hétköznapjaimban tapasztalom, hogy az önkéntesek valódi erőfeszítéseket tesznek valódi anyákért. Átláthatóan.” Vancsura Vera
  1. „Persze, hogy az Anyahajónak utalom, hogy ép eszénél tartsák az asszonyt.” Egy férj
  1. “Olyan sokat kaptam az Anyahajótól, hogy próbálok visszaadni, amennyit tudok. Az 1%-ot azt könnyen tudom, ott nem jöhet közbe a kicsik orrfolyása sem :)” (Timi)
  1. „Az Anyahajónak adom az 1%-ot, mert itt tudom, hogy mire fordítják az összeget, hiszen én is az önkéntesük vagyok. Jó látni, hogy mi, anyák mennyire összertartó és megtartó közösséget tudunk létrehozni.” (Kata)
  1. „Évekig nem volt értelmezhető a jövedelmem 1%-a. Abban az időben másképp – mindennapos önkéntes munkával – járultam hozzá az Anyahajó működéséhez. Egy éve saját vállalkozást építek, azóta kevesebb az önkéntes munka. Cserébe viszont lesz egy szép összeg, amiről rendelkezhetek – és nem kérdés, hogy az Anyahajó lesz a kedvezményezett.” (Blanka)
  1. „Fontos dolognak tartom, hogy a csecsemős/kisgyerekes anyáknak legyen egy nyitott közössége, akik segítik egymást. A közösség megvalósítása is nagyon tetszik, meg hogy mennyi jó dolog fejlődik tovább ebből.” (Csereklei László)
  1. „Anyává válni az élet igazi kihívása. Nincs mindenki mellett megfelelő példa/ segítség/ információ. De ha van is, biztos, hogy nem 100%-osan úgy akar csinálni mindent ahogy…, mert érzi hogy neki más kell. A programok, a szóróanyagok, az online megjelenések és a közösség ereje mind segítenek a saját szívünk hangját megtalálni. Az 1%-ommal is támogatom ezt a remek önkéntesekből álló csapatot, hogy még több friss Anya megismerhesse újjászületett önmagát.”  (NM Eszti) 
  2. „Mióta megtapasztaltam az Anyahajó megtartó erejét és támogatását, azóta nem kérdés, hogy csakis ők kaphatják az én 1%-os támogatásomat.” (Ágota)
  3. „Nekik adom az 1%-om, mert tudom, hogy itt nem teszik zsebre, amit tőlem kapnak! :)” (Kata)
  4. „Sokszor nem a nagy dolgok mozdítanak meg sziklákat. Elég egy jó szó, egy figyelmesség, hogy egy út elkezdődjön, ami ki tudja, hová vezet. Így kezdődött az én önismereti utam az Anyahajóban és tart még… sokáig. Az 1%-om is apróság, de néha pont ennyi kell, hogy mások is elindulhassanak saját utukon.” (Eszter)

Ezen a felületen 1perc alatt le tudod adni a nyilatkozatod: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

Adószám: 18733482-1-43

Hasznos infó:
Postai levelezési címet nem kell kitölteni!
Külön kell menteni a civil 1%-os részt és az egyházi 1% -ost is.
Kétszer kell leokézni,de ezt írja is.

Anyahajó Egyesület- Anyaközpont és családi kikötő a József Attila-lakótelepen

1098 BUDAPEST TORONYHÁZ UTCA 3/B. FSZT.em. 6.ajtó