Csodás volt az idei nyarunk

Annak ellenére, hogy a vitorlák többségét bevonták a matrózok és az Anyahajó csak úgy úszott, ahogy az áramlás vitte…
Július-augusztusban csak annyit csináltunk, ami jól esett.

nyarikep

Volt azért egy esőáztatta hordozókör, egy vidám szabadstrand, népszerű közös mozizás, fűszerkert-gyomlálás, néhány kaotikus horgolókör, pár garázsvásár.
A Játszó-Szerdán azért megmutattuk magunkat és persze megszerveztük a hagyományos Írisz Családi Körrel közös Szoptatás Világheti rendezvényünket is. Születtek új babák, akikhez nagy örömmel vittünk komatálat. Ja, és lezajlott első adománylicitünk!
Amúgy meg találkoztunk itt-ott, ha nagyon hiányoztunk egymásnak, néhányan összeszerveződtünk egy-egy közös játszótéri délelőttre.
Próbálkoztunk megszervezni az új évadot, ami ősszel elkezdődik, de nem igazán ment. Megszületett és postára került egy levél, melyben az önkormányzat felé fogalmaztuk meg kérdésinket és terveinket. A választ még várjuk.
Csodás nyár van nekem is a hátam mögött! Volt benne sok pihenés, távollét a lakóteleptől, csak-a-családra-figyelés, és sok spekulálás, az új életem kitalálására tett kísérletek. Nem könnyű. Szeptembertől Lackó nélkül leszek jelen az Anyahajó délelőtti programjain. El se tudom képzeni, milyen lesz.
Most, hogy lassan túljutunk az oktatási év indításának nehézségein – nagy gyerekek suliban, a kicsi oviban -, végre újra tudok valamennyit az Anyahajó ügyeivel is foglalkozni.

Most arra kérek mindenkit, aki úgy gondolja, felszáll a hajónkra, jöjjön, és vegyen részt az útvonal kitalálásában!
Jövő héten valamikor – a hol-és-mikor később… – jöjjünk össze és beszéljük meg, hogyan tovább!
Blanka