ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.
Amikor először feltámadt bennem az igény arra, hogy jó lenne más anyákkal ismerkedni, nem volt határozott elképzelésem arról, mit várok ezektől a találkozásoktól. Egyszerűen csak társaságot kerestem magamnak és a féléves első gyerekemnek.
Túl voltam a szülővé válás első sokkján, nyakig ültem egy feldolgozatlan szoptatási kudarc bűntudatában, az „én tudom, hogy mi kell a gyerekemnek” és a „végleg elrontottam” végletek között libikókáztam nap mint nap, de a legnagyobb bajom az volt, hogy naphosszat nem volt kihez szólnom. Nem voltak anyuka-ismerőseim, az ismerőseim pedig nem voltak anyukák.
A védőnőmhöz fordultam, ajánljon számomra baba-mama klubot, foglalkozást, ahol új kapcsolatokra tehetek szert. Soha nem felejtem el, amit válaszolt:„Ne keressen ilyen kapcsolatokat, nincsen arra semmi szükség! Az anyák együtt csak butaságokat beszélnek és haszontalanságokat tanácsolnak egymásnak!” Hittem is, meg nem is, mindenesetre elfogadtam, mint akkoriban mindent, amit tanácsolt. Így aztán maradtam magam, eleinte 1, majd 2 kisgyerekkel, és beletörődtem, hogy ebben a kisbolt-játszótér-otthon háromszögben fognak telni a napjaim.
Ez 17 éve volt. Akkor még tényleg SEMMI babaprogram nem volt elérhető a lakótelepen, és a városban is kevés. Úgy hívom ezt az időszakot: az én „első anyaságom”.
Bizonyára úgy volt elrendelve, hogy meg kellett kapnom ezt a mondatot a védőnőmtől, és meg kellett járnom a kisgyerekes magány legmélyebb bugyrait, hogy 10 évvel később, a „második anyaságom”-ra már tudatosan másképp készüljek.
De ez már egy másik #amikorelőször sztori… ” (Blanka)