Szülésfelkészítő Jula dúlával, 8. rész
Ha tudtam volna…
Hogy menni fog a szoptatás! Teljesen természetesnek vettem, hogy menni fog a szoptatás, hiszen ahogy a kórházi szülésfelkészítőnek titulált gyorstalpalón is elmondták, hogy szinte mindenki tud szoptatni (eddig rendben is vagyunk) és csak akkor fáj a szoptatás, ha rosszul csinálod (na itt kezdődtek a bajok). Aztán az is érthető volt, hogy sokszor kell mellre tenni a dedet…de azt senki se mondta, hogy ez akár napi 40 is lehet, és hogy nincs üres cici! Meg különben is, mindenki tudott szoptatni a közeli ismerősök közül, a barátnőmnek is simán ment, nem lehet egy nagy ördöngösség, meg hát a baba is segít… Na hát azt hiszem, az első hat-nyolc hét egy folyamatos kínlódás volt, kisebesedett, fájó mellbimbó, üvöltő, nem alvó gyermek, baby blues, kánikula, mi kell még…? Akkor úgy gondoltam, hogy fél éves korában biztosan elválasztom, mert ezt nem lehet kibírni… 18 hónaposan választódott el végül. A többiek jóval később. Nagyon hiányzott egy szoptatási tanácsadó, amiről azt se tudtam, hogy ki is pontosan…
A gyermekágyi pihenés jelentőségét – ha tudtam volna! Hiszen minden csak a szülésről, a szülésig tartott. Hogy utána mi lesz? Oldd meg! Tudj mindent is csinálni, de a gyermekágy meg fontos… csak éppen miben? Mert azt nem igazán mondta el senki. Hogy ezt az időszakot bizony meg kell szervezni, menedzselésből kemény dió lesz, még első gyereknél is. (A többediknél már rutint szereztem segítségkérésből :)) Hogy a komatál nem vendéglátás, bár néha annak is nagyon tudtam örülni, hogy valaki rám nyitja az ajtót. Talán érdemes lett volna kicsit kevésbé keménynek lenni önmagamhoz, hogy ezt az időszakot a testi-lelki regenerálódásra vagyis változásra tudjam fordítani.
„Ha tudtam volna…” sztorikampányunk nyolcadik történetét olvashattátok. A történeteket név nélkül közöljük; ha úgy érzed, Neked is van mit mesélned, küldd el Facebook oldalunkra üzenetben, mi pedig közzétesszük!
(BKEszter)