ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.
Nekem rögtön két első élményem is van az Anyahajóval kapcsolatban.
Először a Pöttyös utcai metrómegálló környékén láttunk meg a férjemmel egy plakátot hazafelé menet, amely Szülőhangoló előadásokat hirdetett. Akkoriban még nem ismertük annyira a lakótelepet, mint most a rengeteg séta miatt, fogalmunk sem volt, hogy ilyen csoport is létezik. Nem olyan sokkal azelőtt derült ki, hogy babát várunk, így megszólítva éreztük magunkat. Bár az első előadásról lemaradtunk, de a többire igyekeztünk szorgosan eljárni, mert tetszettek a témák és a közeg is: kismamák, párok, volt, aki már gyerekkel érkezett. Örültem, hogy a férjem is elkísért ezekre az alkalmakra, egyedül nem biztos, hogy be mertem volna nyitni.
Ezért is írok két első alkalomról, mert az teljesen más érzés volt nekem, amikor még pocakban a babával jártam az alkalmakra, a „régi” életem, magabiztosságom, szociális hálóm teljes védelmében, és amikor először mentem anyaként a két hónapos kisfiammal a szopis klubra tele kérdéssel, meg bizonytalansággal a szoptatás, meg úgy összességében az anyaság miatt, sosem egyedül, de kicsit mégis magányosan. Vegyes volt akkor is a társaság: voltak, akik úgy tűnt, már régen ismerik egymást, és úgy belemerültek a beszélgetésbe, hogy meg sem fordultak arra, hogy valaki próbálja betörni az akadozó ajtót, de szerencsére voltak olyanok is, akik a szó szoros és átvitt értelmében is kinyitották az ajtót, beinvitáltak, megkérdezték, hogy vagyok, milyen volt a szülés (ezt korábban senki nem kérdezte tőlem), így hamar otthonos lett a közeg, és nagy rajongói és törzsvendégei lettünk Miklóssal a szopis klubnak és az Anyahajónak.” (Vivi)