Amikor várva-várt első gyermekünk születése elközelített, a gimis barátnőim a legtermészetesebb könnyedséggel, ellentmondást nem is feltételezve ígérték meg nekünk az első hónapra a komatálat, pedig ez az augusztusi nyaralós időszak volt.. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy osztálytársak voltunk a férjemmel, és sokszor alakult úgy összetartó kis közösségünk mindenféle kirándulásainak szervezésénél az érettségi után is, hogy nála volt a térkép, nálam meg a fakanál. Magáról a komatálról addigra már sokat áradoztak az Anyahajós ismerőseim, de igazán tényleg csak akkor érti meg az ember ennek a szép szokásnak az értékét, amikor valamelyik oldalról belekóstol…
Nálunk az első hetek a mellgyulladások, a lassan meginduló gyarapodás és a gyötrelmes felépülés miatt elég nehezen teltek, meg hát az első baba mellett tényleg kilátástalanabb tud lenni a gyerekágy, még ha próbál is felkészülni az ember. Ebben a nehéz időszakban minden második nap igazi örömünnep volt, amikor valamelyik régi jó barátunk az osztályból bekopogott, és meghozták a nap fénypontját, meghallgatták az aktuális örömünket-bánatunkat; s ha kellett, adtak jó tanácsot, bátorítást is a finomságok mellé. Az érzelmi hullámvasútnak olyan pozitív kilengéseit biztosították ezzel, ami fenntartott minket a mélyrepülések ellenére is. Olyannyira hálás voltam ezekért a finom falatokba csomagolt szeretetért, hogy elhatároztam, ahol csak módom nyílik komatálba kapcsolódni, visszaadom – igaz, valaki másnak – ezt a sok kedvességet, törődést. Nos, itt úszik be a képbe az Anyahajó: számomra nagy élmény volt, hogy – akkor még ismeretlen – anyukákhoz sétáltunk el a kislányommal, és szállítottuk nagy örömmel és izgalommal a változatos menüket a babakocsiban. Megugrottam ezek közben több akadályt is: kipróbáltam a „mentes” főzést, felfedeztem a legjobb séta-ösvényeket, sőt, szép lassan azt is kezdtem elhinni, hogy lehet ezt majd több gyerekkel is kivitelezni 😉 Az élet úgy hozta, hogy a második gyermekünk már Martonvásárra született, ráadásul a nagyszülői házba, ahol Édesanyám biztosította számunkra az „Anyatálat” is a sok segítség mellett, így végül az Anyahajós komatálazás nekem a fakanál oldalról marad meg szép emléknek. Remélem, sokan adnak-kapnak, kóstolnak még ebből a csodából!
(Enikő)
————————————
Ez itt az Anyahajó Anyaközpont 3. sztorikampánya! Adni jó, sőt kapni is: az anyaság során bőven akad olyan élethelyzet, amikor egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, sőt van, amikor kell is – ilyen a gyermekágyas időszak. Az újszülött érkezésekor az egyik legkedvesebb figyelmesség a család felé a minden földi jóval megpakolt komatál, amit az ismerősök, környékbeliek, tiszteletbeli komák és komaasszonyok készítenek és visznek egymást váltva a kisbabás házhoz. A szívhez (és a kipihent kismamához) a gyomron át vezet az út – erről az útról gyűjtöttünk össze most történeteket. Ha nektek is van egy jó ízes komatálas sztoritok, akár adtatok, akár kaptatok, osszátok meg velünk! Vigyük hírét a komatálnak és tartsuk életben ezt a zseniális hagyományt! ?