Ünnepi beszéd
-elhangzott 2016.04.29-én
Jula első levelével kezdődött minden, amit Borinak, Ritának, Áginak és nekem címezett 2014. 10. 07-én:
„Sziasztok, tegnap voltam a NCTA tájékoztatóján, és kaptam új inspirációt.
Okt. 15. a következő pályázat első fordulójának beadási határideje. Erre még nem kell részletesen kidolgozni semmit, csak néhány sorban válaszolni a feltett kérdésekre, azaz egy ötletet, álmot kell csak leírni. És ha tetszik az ötlet a bírálóknak, akkor a 2. fordulóban már részletesen kidolgozva lehet beadni a tervet. (…)
Gondoljátok végig, hogy van-e kapacitásotok a következő héten anyaközpont ügyben kipréselni magatokból 2-3 oldalnyi projekttervet.”
Volt, az lett a címe, hogy Anyaközpont a József Attila-lakótelepen. Megírtam egy vázlatot, azt már Edinának is küldtem, így ő is bekapcsolódott. Összeraktuk.
Novemberben megtudtuk, hogy továbbjutottunk az első körön, meg kell írnunk a teljes projekttervet.
Jártunk a norvég alapítványok által szervezett pályázatírói képzésen.
Gyúrtuk az anyagot online, volt közösen szerkeszthető adatlap, a fontos kérdésekről e-mailben is tanácskoztunk, és találkoztunk vagy 3x-4x a karácsony és újév közötti időszakban.
Nagyon profin tudtunk összedolgozni, például azt, hogy milyen tevékenységeket milyen határidővel, céllal, hatással és eredménnyel szeretnénk elvégezni, úgy terveztük meg, hogy a nappalink összes ajtaja és szabad falfelülete tele volt ragasztva post-itekkel.
Küzdöttünk a karakterszámokkal, de alakult szövegrövidítő különítmény, akik nem hagyták hogy a mennyiségi korlát miatt bármit is fel kelljen áldoznunk.
Amikor késznek gondoltuk, hárman olvasták el olyanok, akik a tervezésben nem voltak benne, hogy lássuk, külső szemmel nézve is érthető-e, mit akarunk.
És volt korrektúrabizottság is, szóval nem hiszem, hogy van a kezdő csapatból, aki nem tett bele valamit.
És megnyertük.
Nem tudtuk, mi vár ránk.
De beletanultunk! Jelenléti ív aláírása nélkül már bele sem kezdünk beszélgetésekbe. Csinosan pózolunk a dokumentációhoz készített fotókon. Flottul írjuk a beszámolókat megtartott eseményeinkről, szkenneljük számláinkat, számoljuk sajtómegjelenéseinket. Álmunkból felébresztve szavaljuk a TAVAM székhelyének címét, és szerintem Edina az adószámát is. Eszter valószínűleg még az esküvői meghívójára is rányomtattata a norvég logósort.
Eleinte sokat bakiztunk és bizony a végére elegünk lett.
Viszonylag keveset vitáztunk, inkább a jó ügyért mindent lenyelve-vállt-vállnak vetve munka volt jellemző.
A norvégoktól nem csak 3és fél millió forintot kaptunk, hanem egy óriási nyomáskényszert, ami nélkül nem végeztük volna el egy év alatt ezt az irdatlan sok vállalást, amit magunk elé tűztünk.
Ezért innen nézve én már hálás vagyok.
Ennek a projektnek köszönhetően nem csak az adminisztrációban, dokumentációban, pályázatírásban -és kezelésben szereztünk rutint.
Általa lett nekünk:
Nevünk
Arculatunk
Egyesületünk
Kommunikációs felületeink
Kiterjedt kapcsolatrendszerünk
Sajtóvisszhangunk
Sok emlékezetes rendezvényünk
Jó minőségű eszköz-állományunk
Ingyen helyünk a Désiben
Adománygyűjtő stratégiánk.
Az Anyahajó közössége nevében köszönöm:
Diáéknak, hogy van egy szuper honlapunk,
Sziminek a sok-sok jogi segítséget (a sok finom süti mellett),
Borinak és a többi Hordozókörösnek a kitartást,
Juditnak, hogy még messziről is gondol ránk,
Rékának a gerillaringatót és a pohárköszöntőket, Rékának a blogunk beindítását és a falazást az ÁNTSZ (tudom, nem igy hívják) felé, Rékának a Tűre fel klubot és hogy edzi a kapitányt.
Ankának a sok energiát, amit hozott.
Csillának a videókat,
Tündinek a precíz dokumentációt,
Ginának a fotóinkról gondoskodást és a honlapunk kezelését
Áginak a szabadkikötők koordinálását,
Mariannak a börze szervezéseket,
Pankának a támogatókkeresés-támogatást
Erának, Bettinek, Annának, Krisztinek, Orsinak a “bármibe-szívesen”-kapcsolódást
Verának a grafikai munkát,
Krisztinának a facebook-, Krisztának a komatál igazgatását,
Eszternek, hogy elbánt a norvégokkal, Eszternek a pozitív felénkfordulást, Eszternek, hogy kieresztette a hangját, Eszternek, hogy elköltözés után is rendszeresen visszajár hozzánk,
Áginak, hogy a csapos néha közbeszól,
Andinak a sok jó szót,
Edinának a kifogyhatatlan energiákat,
Ritának a lelkesedést,
Tusinak a mindig jókor jövő kérdéseit, és a helyettem megírt leveleket
az apáknak a tényleges kétkezi munkát és a háttértámogatást,
Julának a rengeteg bíztatast és segítséget,
és Lackónak , hogy végig mellettem állt.
Mind, akik itt vagyunk, sokat tettünk azért, hogy megvalósuljon a 2014 telén megálmodott vízió: létrehoztuk Magyarország második, Budapest első anyaközpontját!