Rendhagyó Életmódi – Tusi és Orsi szemével

A hétfői Életmódi nem igazán jött össze. Csak Réka jutott ki a pályára, ahol egy kis tesztnek vetette alá magát. Eredmény: kilenc séta nélküli kör és egy sétakör. 🙂
Ma lesz a pótlás, erre készülve írt nekünk Tusi és Orsi egy-egy összegzést; fogadjátok szeretettel.

Egy kis összegző vissza- és előretekintés by Tusi:
„Egy hónapja tettük hivatalossá létezésünket, bár igaz, ami igaz, decemberben már róttuk páran a köröket a futópálya körül. Egy kicsit magamról… hogy miért is szeretném ezt. Van már néhány elhatározás mögöttem, olyan is, ami a súlyom leadására vonatkozik. Van már néhány fogyókúra is mögöttem, amiből a 90 napos hozta a legnagyobb sikereket, de tartós változást az is csak akkor, amikor legelőször csináltam végig belőle 70 napot. Na ugye és akkor még sehol gyerek, pelenka, orrszívó, háromnaposláz, mingyákiugrokazablakonhanemalszikelazonnal… csak a munka meg az élet meg magam. No meg persze konditerem, szolárium, nem úgy csinibabásan, mert az soha nem voltam, csak úgy, mint egy NŐ. No, most nem ez a helyzet… Idő semmi, ráncok sok, szolárium letiltva a terhesség alatt kialakult, és azóta is kitartó rozácea miatt, sport meg ugye semmi. Annál inkább plusz kilók, kiakadások, energianullázódások, deszarulnézekki-érzések tömkelege. És egy betöltött 4. X. Megfogalmazódott bennem, hogy tenni kell valamit magamért, meg kellene ugranom olyan akadályokat, amiket eddig nem sikerült, és igen, példát is szeretnék adni ebben is a gyerekeknek. Mi is nekem az Életmódi? Egy szemlélet, egy másfajta gondolkodás, a tudat, hogy fontos vagyok magamnak, és nem utolsó sorban a társak, akik velem mozdulnak a szó minden értelmében. Egészségesebb élet, egészségesebb étel, és nagyon de nagyon szeretném, ha nem csak 90 nap lenne.
Odafigyelés magamra, odafigyelés másokra, a családomra, a társamra, az sport- és anyatársaimra.
És amit az elmúlt egy hónap adott: főként társakat mindehhez és tanulságokat. Nézzük az utóbbit egy teljesen amatőr életmódváltó tollából:
1. Vedd figyelembe a támogató és visszahúzó erőidet, hidd el mindegyikből van jónéhány. Vedd számba, hogy ezek közül mi az ami megváltozhatatlan, és mi az ami változtatható és szeretnéd is, ha változna. Igen, szar az idő. Igen, nyűgös a gyerek, a férj…Megváltoztatható? Általam nem, majd az idő által…akkor hagyom. Támogató erők? Gyertek még,még még…
2. Érezz rá, hogy együtt könnyebb, de saját fejlődésed ne tedd függővé senkitől. Én megfogadtam magamnak, ha egyedül is, de csinálni fogom. Sosem voltam egyedül.(kivéve, mikor pótoltam az elmaradást, vagy szorgalmi feladatot csináltam).
3. Nem kell, hanem lehet…választás, az én választásom, magamért. Hogy terjesztem, igen, és még ezt is önző módon magamért teszem. Mert húztok előre, mert átlendítetek a holtponton, mert értitek, hogy a Thomas az nem egy új krimisorozat a Derrick után, mert tudjátok milyen…mert sorstársak vagyunk másban is.
4. Reális célok: ez nekem nagyon nehéz. Hogy nem napi egy kilót fogyok? Akkor neki sem állok. Ha nem mehetek naponta sportolni? Akkor már nem is érdekel. Hogy semmilyen pékárut nem eszek? Már most belehaltam. Hogy csak lépésenként…az túl lassú…ezen is változtattam. Jelenlegi célom havi 2 kg fogyás, heti egy óra mozgás, fehérliszt, cukor kerülése.
5. Mozogni, helyesen étkezni, kicsit lemondani, nagyon büszkének lenni, nem feladni, csak megkóstolni, nem befalni…csak címszavakban.
És, hogy most hol tartok:
– leadott kilók: 2 :))))- Adomány az Anya-ha-jó részére 2000 forint.
– egy hónap alatt egyszer ettem cukrosat
– egyszer sem vettem finomított lisztből készült pékárut magamhoz
– egy hét kivételével megvolt az egy óra mozgás, a futópálya köreinket hónap végére 10ről 13 tornáztuk fel
– nem vagyok kibukva, jó érzés és büszkeség, hogy végigcsináltam, képes vagyok rá.

 

Szóval ennyi az első hónap. A kör nyitott, és nem is lesz zárt soha, gyere, ha szeretnél csatlakozni, Hétfőn Hatkor a futópálya melletti tornapályán kezdünk. Nyugodtan kérdezz, csak annyit: Életmódi? és mi ott leszünk. Nincsenek kívülről jövő elvárások, biztatás van, segítség, az is csak akkor, ha kell.
Ha plusz alkalom van, vagy valaki kimegy futni, mozogni általában jelez, és oda is csatlakozhatsz.

 

Például ma este hatkor:):) Gyertek:)
Aki közzétenné a saját eredményeit, ne habozzon! :))”

 

Friss élménybeszámoló by Orsi:
„elindulsz, kicsit hűvösnek érzed az időt, de a sokadik kör után hálás vagy annak a szélnek, aki az elején még borzongatott és aki miatt fáztál, de most kellemesen hűsíti az arcod. A nap süt, érzed ahogy a sugarai feltöltenek frissítő energiájukkal. Miközben tornáztatod az izmaidat (amikről az előtt nem is tudtad, hogy léteznek) a szemeidet az égen szálló madarakon pihenteted és olyan könnyűnek érzed magad, mint amilyen könnyedén ők repülnek. Közben kellemesen elfáradsz, érzed, hogy élsz, már nem fáj a tegnapi cipekedéstől meghúzódott derekad. Arcod pirospozsgás – szép vagy, csinos vagy, egészséges. Kellemesen elnyújtózol, megrázod magad, magadba szívod Bp. legzöldebb lakótelepének éltető oxigénjét. Az endorfin elönti a testedet. Boldog vagy és elégedett! Nem bírod abbahagyni a mosolygást. Kifutottad magadból az összes bánatod, feszültséged és nagyon jól érzed magad a bőrödben! Az érzés megfizethetetlen – a többire ott az Életmódi – Tusival és a Csajokkal ;)”
 
Ezek után ki ne akarna csatlakozni? 🙂

Szólj hozzá!