Rendhagyó Életmódi Gasztro Ritánknál – Tusi bejegyzése

Előre is elnézést, ha a bejegyzésben az érzelmek is megjelennek majd, és nem csak a receptek. 🙂 Ennek oka, hogy tegnap egy fantasztikus együttlétnek lehettem részese úgy, hogy tudtam, van szerepem abban, hogy ez létrejött.

Nehezen indult, és, mint annyiszor – merthogy én ilyen vagyok – én magam is nehezen indultam. A nagyobbik lebetegedett, nem tudtam bevásárolni, nem jelezte vissza senki a részvételét, amit elkezdtem nem nagyon bánni. Már éppen lefújtam volna mindent, mikor, mint már annyiszor az Anyahajóban, kinyúlt egy evezőlapát a végső süllyedés előtt, és Rita nem hagyta épp veszni a hajót, és engem.

 

 

Hogy is van ez, nem tudom, de valahogy ott vannak ezek a kinyújtott evezőlapátok, kinyújtott karok, jó mondatok ebben a közösségben.

19965646571_05e09301a9_z

Szóval jött Rita, és azt mondta, semmi gond, de ha van is, megoldjuk, ne törődj semmivel, sok a gyerek, Pöttyös kuckó nem ok, legyen nálam. Rend van épp, tűzhely van, hely van amennyi van, neked csak az a dolgod, hogy ott legyél, ha Robi besegít és elintézi az orvosi ügyeket a nagyobbikkal, te gyere a kicsivel.

 

Aztán csak gyűltek a résztvevők, Betti a lányokkal, Vera is benézett Hangával egy kis időre, Roli is elhozta anyut és aput, Orsi is ott volt Karinával, és persze Rita és a három srác, no meg Kriszta…remélem senkit nem hagytam ki. 🙂

19960472255_26c201804c_z

Elkezdődött a tészta bekeverése, Linda, Dóri és Balti beálltak epret vágni, volt egy kis hajcihő, de megoldódott. Aztán láthattam kicsit Betti fáradtabb arcát is, aki két hete apuka munkája miatt egyedül terelgeti a csajokat, amiért le a kalappal…

 

Elkezdtem a sütést, és kb. az 5. palacsintánál megjelent Roli apukája, hogy besegítene, majd Benedek került elő a kisszobából, aki Rita 13 éves nagyfia, és úgy gondolta, a játékkonzolt lecseréli egy kis időre a serpenyőre. A kis idő végül szerencsére kitartott az este végéig.

19339473693_8ee8083d90_z

A tesztidőszakban pár produktum elvérzett a kísérlet tengerén, de aztán a fiúk nem adták fel, és születtek a szebbnél szebb palacsinták.

19952809262_a457145d83_z

Közben beszélgettünk, szóba került a számítógépes játékok témája, miért jó, miért nem, milyen ezt apaként látni, mit gondol erről a nagyfiú, mit tegyünk, ha az okostelefon bezavar a vacsorába, mi a különbség egy alternatív középiskola és egy sima között, mi is az, hogy demokratikus, mi leszel, ha nagy leszel.

 

Aztán voltak gasztro témák is, a gyerekek és szüleik megtudhatták miért jobb a teljes kiőrlésű liszt, miért nem kell a cukros lekvár, ha friss is készülhet, miért elég édes a túró, ha beleturmixoljuk a mazsolát egy kis mézzel. Roli apuka beszélt kicsit a kókuszzsírról, amit mindenképp ki fogok próbálni, és szóba került az előételnek hozott rukkolás bagettem is.

19772417968_8c730bb10f_z

 

És közben folyt az élet a nappaliban, berregtek a kisautók, borultak a buborékfújók, fogyott a csipkeszörp.

19952778432_2b062afc2e_z

Szívmelengető együttlét volt ez, épp olyan, amilyennek lennie kell. Mi fél 10 kor jöttünk el, Betti segítette a hazajutást, és bizony hagytunk takarítani valót Ritának. Jó volt nagyon együtt lenni, beszélgetni, látni, hogy hogy tudunk összedolgozni.

19960486855_dcfd0e272a_z

 

Az este végére Boti is kidugta az orrát és belakmározott a finom túrós palacsintából, mi közben művészkedtünk, és elkészítettem a „ház specialitását”, a zabpehely palacsintát vanília fagyival, banánnal házi eperöntettel és bazsalikommal. Fotók Ritánál, de lehet ide is jut majd belőle. (Jut hát! – Réka voltam.)

19952790522_c99c88c4bb_k

És akkor egy kis receptelés:

 

Palacsinta fehérliszt és cukormentesen:

 

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

–          fél kiló teljes kiőrlésű zabliszt (kapható a Sparban, egy kiló 499 Ft)

–          késhegynyi sütőpor

–          két evőkanál méz

–          két egész tojás, plusz egy tojássárga

–          tej, szénsavas víz felesben, a mennyiség közben alakul

–          olaj a sütéshez-legközelebb kókuszzsír 🙂

Elkészítés:

A lisztet tálba teszem, összekeverem a sütőporral, beleütöm a tojásokat, a mézet belecsurgatom a tojásokra, és öntök rá kb 3 dl tejet.

A masszát galuska tészta sűrűségűre keverem elsőnek, csak a galuskával ellentétben ezt jó alaposan kidolgozom, majd elkezdem hozzáadagolni a szénsavas vizet. Ezt a keverést már turmixgéppel végzem addig, míg elérem a kellő sűrűséget, ami a fehérlisztből készült változathoz képest talán egy kicsit sűrűbb.

Forró serpenyőben olajjal kisütöm. Akkor lehet jól megfordítani, ha az alja már jobban megsült, szóval kicsit merevebb.

 

Túrótöltelék:

25 dkg túrót összeturmixolok két marék mazsolával és két evőkanál mézzel, pár csepp vaníliával. Nem volt benne most citromhéj, de biztosan még jobb lett volna vele.

 

Eperzselé

A felvágott epret lassú tűzön összefőzöm, majd mézzel keverem. Ha turmixolom inkább öntet. Legközelebb majd besűrítem egy kis utifűmaghéjal, most ez kimaradt.

Szólj hozzá!