Helyzetjelentés a házunk tájáról

Örömmel tölt el, hogy egy mérföldkőnek számító, céljainkhoz közelebb vivő eseményről tudunk most Nektek beszámolni.

A TAVAM szárnyai alatt nyertünk a Norvég Civil Támogatási Alap tavaszi fordulóján, mely projekt során – többek között – arra vállaltunk kötelezettséget, hogy tető alá hozzuk a mi kis anyaközpontunkat és két nagyobb rendezvény szervezését fogjuk lebonyolítani. A projekt időszaka 2016. április 30-ig tart, úgyhogy dolgos időszak áll előttünk, de elszántak vagyunk, sok ötlet van a tarsolyunkban, és igyekszünk kihozni magunkból a maximumot.
Ehhez kapcsolódva muszáj kiemelnem pár nevet, akik nélkül ez a pályázat nem jöhetett volna létre.
Blanka és Edina, Ti vállaltátok a munka oroszlánrészét, ezért is köszönjük, hogy a pályázatban résztvevőket összefogtátok, és hogy több pont kidolgozása és szerkesztése mellett még a lakásaitokat is bedobtátok a közösbe. Edina, Neked külön köszönet a költségvetés elkészítéséért és a pályázat beadásáért.
Jula, végig támogattál, bátorítottál minket, tartottad a kapcsolatot az elbíráló alapítvánnyal, hálásak vagyunk ezért.
Szimonetta, rengeteg ötleteddel és a mindennapi rágcsa biztosításával nagyon sokat segítetted a munkánkat.
Ági, tengernyi tapasztalattal és ötlettel gazdagítottál minket, köszönjük.
Rita, jó, hogy velünk voltál a szerkesztésben, a pontok kidolgozásában és a rövidítésben is.
Tusi, nélküled a megbeszélések szétfolytak volna, mederbeterelted a bandát, így tudtunk haladni; szuper vagy Te is.
Judit, a pontosvesszős nagyasszonyunk, mesteri munkát végeztél a rövidítésben.
Réka, Neked is köszi a segítséget a rövidítésben.
Köszönjük, Kriszta és Gina, hogy a véghajrában elvállaltátok a „friss szemes” átolvasásos és helyesírás-ellenőrzéses feladatot; Gina, külön köszönet az angolra fordításért.

Szólj hozzá!