Edinától – tegnapról, mára

Úszunk az árral, együtt mi ketten…
nem is úszunk, csak sodor a víz​.
Köröttünk morajlik a végtelen tenger,
a hullámzás lejjebb, majd feljebb taszít.

Lehúz egy örvény, hagyjuk magunk,
közös létünk süllyed, lejjebb merül,
lent megleljük a gyönggyel a kagylót,
s a fenékről újra feltörünk.

 
Nem félünk már, ha úszik egy cápa,
és fodrozódik a víztükör
megriad a halraj, készül a halálra.
ők együtt vannak, de mégis külön.

 
Te pedig bennem, én a nagy bálna,
ha légszomj gyötör, a felszínre jövünk,
látjuk a horizont, a reggeli napfényt,
vele együtt fénybe öltözünk.

 
Aztán majd elindulsz, kifelé vágysz már,
de akkor is mindig együtt leszünk,
két ölelő karom Téged majd átfog,
s az éltető vízbe belemerülünk.