Blanka összegzése az Anyahajó Anyaközpont szervezői csapatának coaching folyamatáról – 2. rész, a személyes

A coaching zárásakor Jula azt fogalmazta meg, hogy egy női kört nem lehet hierarchián alapuló szereprendszerbe kényszeríteni, mert annak egészen más a természetes működése. Ha ez így van, akkor a coaching eddigi alkalmain tett összes erőfeszítésünk hiábavaló lenne…

Azóta sokat gondolkodtam ezen. Mi a női kör sajátja? Kalákában dolgozunk, aki éppen éri, az végzi a neki testhez álló feladatot. Ha “dolog van”, körülnéz mindenki és felismeri, hogyan veheti ki a részét a folyamatokból. És beáll a sorba. Vagy inkább a körbe.

DE. A mi anyaközpontunk eredendően egy női kör, ami mára szervezetté nőtte ki magát. Olyan vállalásaink vannak, amelyek nem engedik meg, hogy állandósítsuk ezt az ad hoc működést. Élvezzük, amikor megtehetjük, de amikor erre nincs mód, fel kell vennünk a férfias világ által ránk kényszerített zubbonyt, és bele kell nőnünk.

Amikor összegyűlünk ünnepelni, szervezés nélkül is összejön a jó hangulatú buli. Ha Horgolókörön választunk-vállalunk közös projektet, beleteszi mindenki, amit tud, és lesz termék, lesz ajándék. Ha közeleg Karácsony, felmerül az igény, kerül alapanyag, és lesz adventi koszorú készítő összejövetel.

Más a helyzet, amikor a külvilág felé kell megfelelnünk: egyesületként, pályázóként kötelességeink vannak. Ha partnerekkel együtt, az egész lakótelepnek szervezünk rendezvényt, nem bízhatjuk az éppen aznap ráérőkre az ügyet. Ilyenkor kell tervezés, munkamegosztás, kellenek ELŐRE megfogalmazott vállalások, és kell valaki, aki koordinál. Ebben is sok öröm van, megtapasztaltuk többször is, utoljára a nagy sikerű Öko Baba-Mama Vásáron.

Fontos viszont egyensúlyt tartanunk! Emlékeztek még, mire szövetkeztünk? Hogy létrehozunk a magunk számára egy közösséget, ahol a tevékenységeket saját igényeink mentén alakítjuk. Nem rendezvényszervezés, és környezetünk szórakoztatása volt a cél. Persze, be kell vonzanunk új és új tagokat, de ez nem elsődleges feladat. Én azt hiszem, ez inkább következménye kell hogy legyen annak, hogy létrehoztunk egy jól működő, részvételre csábító anyaközpontot. Ha mi magunk élvezettel csináljuk, mások is kedvet kapnak majd tőlünk. De nehogy már azzal hívogassuk magunk közé az anyákat, hogy: “Gyertek, itt annyi a munka, hogy nem bírjuk nélkületek!”

 

Milyen tanulságokat hozott személyesen nekem a coaching folyamat?

Elfogadtam, hogy a közösség kapitányának tekint, bár távol áll tőlem, hogy “kapitánykodni” (értsd: uralkodni) kezdjek. Tusi egy elejtett mondata segített: “nem az a jó főnök, aki szeret főnök lenni”.

Hadd osszam meg veletek azt a felismerésemet, amire egy másik beszégetéssorozat kapcsán jutottam! (A szerepemmel, jövőképemmel, indíttatásommal kapcsolatban.) Nem kapitány, nem főni vagyok én itt, hanem anya. Úgy értem, az Anyahajó anyja. Vicces, hogy itt is, mint Lackó születésénél, Jula a dúla. És van sok nagynéni, húg-nővér, mama, akik ugyanúgy a sajátjuknak érzik a születendő gyermeket. Az anyja az, aki eleinte minden lélegzetvételét figyeli, aki táplálja, óvja, aki tudja, mi a jó neki. Aki úgy tudja, csak ő tudja… Aztán nő a gyerek, egyre szebb, okosabb, ügyesebb, már egyedül is megy, már másra is rá lehet bízni. És lassan, egyre többször el kell engedni, hogy kiderüljön, mire képes egyedül. Most itt tartunk. A gyerek lassan óvodás korba ér – intézményesül (ld. önkormányzati kapcsolat). Már nem mindent tudunk befolyásolni, ami vele történik. Már nem is akarunk minden pillanatban vele lenni.

 

A beszélgetéseink alatt a kapitányi szerepkörhöz tartozó tevékenységeket és felelősséget  is végignéztük. Kiderült, hogy mennyi minden nem tartozik ide, amit eddig rendületlenül csináltam. Most felmentettem magam ezek alól. Nem mintha minden feladatnál lett volna, aki átveszi tőlem. Nem. Sokat át tudtam adni, amit viszont nem, azt jelenleg nem csinálja senki. Majd kiderül, hogy fontos-e, és ha igen, bizonyára lesz gazdája is.

Én most ott tartok, hogy igyekszem nem elveszni a napi szervezni valókban, mert rájöttem, hogy előre nézni és viszatekinteni ugyanolyan fontos, és semmi nem veheti el az időt ettől. Ezért is születhet most meg ez az összefoglaló.

Határokat nem csak az elvégzendő feladatokkal kapcsolatban szabok: már nem 24 órás szolgálatot látok el, este levelezés helyett időben lefekszem és hétvégén csak extra esetben foglalkozom az Anyahajóval.

Az agyam persze folyton e körül kattog, rengeteg az ötletem, tervem, de már nem fáj annyira szívem, ha valami nem úgy sül el, ahogyan elképzeltem. Ez nem az én anyaközpontom.

A miénk.