Anita története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

2018 márciusában költöztünk ide a lakótelepre. Kolosom akkor majdnem kettő volt, Zétényem pedig majdnem 6 hónapos. Borzasztó másfél éven voltam túl. Teljesen kimerültem, testileg-lelkileg. Végtelenül magányos voltam, és már minden porcikám azt üvöltötte, hogy valamire szükségem van, találjak ki valamit, mert teljesen lehúz a mély, és nem lesz könnyű a visszaút. 

Új hely, új védőnő, gyerekorvos… Mikor a védőnő látogatáson volt nálunk, és már az ajtóban búcsúzkodtunk, egy fél mondat erejéig megemlítettem, hogy nagyon egyedül vagyok. A liftajtóból fordult vissza és mondta, hogy van itt egy Anyahajó nevű hely, nézzek utána, ott lehet, találnék társaságot. Amint becsuktam az ajtót, rákerestem a neten, hogy mi is ez. A facebookon meg is találtam, és elkezdtem nézegetni a programokat…

Hordozókör… Énekkar… Horgolókör… Akkor még a Désiben volt a kikötő. Emlékszem, kétszer is voltam meghirdetett programon úgy, hogy senkit sem találtam ott. De elvárások nélkül mentem, nem voltak elképzeléseim, és őszintén szólva már a ház előtti bokorral is szívesen beszélgettem volna, ha válaszolt volna, így nem adtam fel.

Végül barátnőmmel sikerült elkapnunk egy horgolókört. Nem voltak sokan, Blanka tartotta, és talán még egy vagy két anyuka volt rajtunk kívül. Nagyon jót beszélgettünk, és éreztem, hogy a gátlásaimon, szorongásomon és depressziómon túl nyílik egy kis fénysugár. Úgy éreztem, amiről beszélek, és amilyen megéléseim vannak, az itt értő fülekre talál, miközben a horgolás alapjait is megtanultam (sőt azóta tanfolyamon is részt vettem, és nem kicsit jött be).

Az volt a benyomásom, hogy végre van egy hely, ahol a gyerekeim gyerekek, és nem baj, ha úgy is viselkednek, és mellette végre én is számítok, az én igényeimet is ki tudom elégíteni, valakiket az is érdekel, hogy én hogy vagyok. Május volt, kezdődött a nyár, de még azért volt némi élet (akkor volt a gerillahorgolás is). Új voltam, de mindenki nyitottan kezelt, mintha ők tudnák, hogy oda tartozom, csak nekem kellene elhinni végre, hogy már nem vagyok egyedül.

Azóta elhittem, és nem tudok elég hálás lenni!”(Anita)

Eszter története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

Amikor még a legelső gyermekemet vártam (vagy még azelőtt…), el se tudtam képzelni, hogy én a játszótéren fogok naphosszat bandázni a környék sorstársaival, a gyerekeink ügyes-bajos dolgait megvitatni, az anyaság tündérhabcsókos és kakis pelusos oldalát egyaránt húsba vágó őszinteséggel megosztani. Nem azért, mert alapvetően nem lennék nyitott, csak egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy erre lesz szükségem. Hiszen vannak most is barátaim, családtagjaim, kollégáim, kell ide még valaki…?

Aztán megszületett a várva várt gyermek, aki… hát már a születése se olyan volt, amilyennek gondoltam, a gyerekágy végképp nem. Nehezen indult a szoptatás, tele voltam kétségekkel, hormonokkal és mérgező mondatokkal. Sok segítséget kaptam a családtól, eleinte folyamatos Canossa-járás volt nálunk, barátok, rokonok, kollégák is. Aztán szépen mindenki visszatért a felnőtt életéhez. Csak én nem. Én ott maradtam a babámmal, aki alig aludt, fájt a testem-lelkem, sírtam minden nap, ha egyedül maradtunk. Ráadásul olyan nagy hőség volt, hogy napokig ki se léptünk a lakásból, ahol „csak” 30 Celsius fok körüli volt a hőmérséklet, nemhogy kint. Alig vártam, hogy jöjjön hozzánk valaki, közben nem akartam senkit se, csak egyedül aludni/enni/zuhanyozni, leginkább ezt mind egyszerre.

Ahogy a gyermekes életről alkotott hamis kép elszállt, el-elmaradoztak az ismerősök, de már fizikailag és lelkileg is kezdtem rendbe jönni, úgy éreztem egyre jobban, hogy egy DM-es vásárlás a napom célja és csúcspontja lehet… Na, azért ez mégse járja, kell valami!

A lakótelepen babás jóga volt éppen elérhető, nagy nehezen el is jutottam a kb. 100 méterre lévő Művelődési Házba, ahol első ismeretségeimet kötöttem. Láttam, hogy másoknak nagyobb babája van – túl lehet élni ezt is, hurrá! Aztán valahogy a fülembe jutott a könyvtárba megrendezésre kerülő hordozós klub – addigra már eléggé beástam magam a hordozás online világába, már jöhetett a való élet is –, ott egyre többen voltak, akik a hamarosan megalakuló, formát öltő Anyahajó alapítói voltak. Eddigre lettek sétálós anyatársaim, akiket vagy itt ismertem meg, vagy például egy régi, gyermekkori ismerőssel találtunk egymásra már mint anyák. Egyre jobban éreztem, hogy ezek az emberi kapcsolatok megtartanak, célt, feladatot adnak a hétköznapjaimnak, mindig történik valami, a gyermekeink is máshogy viselkednek társaságban, rájöttem, hogy ez mindenkinek jó. Elkezdtem újra önmagam lenni. A munkahelyemen is, magánéletben is egy nyüzsgő, néha (?) szétszórt ugrómókus voltam, az Anyahajó kapcsán kezdtem újra rátalálni erre az érzésre, hogy lehet ezt most is csinálni – megváltozott körülmények között, de lehet! Van élet a gyerekágyon és a fogzási nyavalyákon túl, sőt, a növekedési ugrások és frontok se halálosak! A nehézségek ettől nem múltak el (nincs a mai napig receptem a jól alvó gyermekre), de a nézőpontom rengeteget változott, fejlődtem emberileg és anyaként, feleségként. Közhely, de igaz: a szülőszobán a babám megszületett, de én anyaként nem ott születtem meg. Nagyon hosszú vajúdás volt, sokan bábáskodtak körülöttem, hogy egy-egy jó szóval, egy palacsintasütéssel, egy beszélgetéssel hozzátegyenek ehhez a folyamathoz.

Aztán már hirtelen egy, majd több program háziasszonya lettem, néha erőn felül is. Sok egyéb dologba bekapcsolódtam, a második gyermekünk úgymond az Anyahajóban született, a harmadik már az elnökségi beszélgetéseken cseperedett, a nyáron érkező negyedik pedig majd azt hiszem, már egy egész más embert talál az „Anya” címszónál, mint az első.”
(Eszter)

Bori története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

Nekem az első emlékem az Anyahajóról egy Hordozókörös alkalom, amit még az idősek napköziotthonában tartottak.

Emlékszem, ahogy első gyerekes anyukaként tologatom Bencét Wekerlén, és közben arra gondolok, hogy ez így kibírhatatlanul unalmas és magányos, nehogy már erről szóljon az új életem. Kéne valami program, de mi? A neten nézelődve találtam meg, hogy van egy ilyen Anyahajó-dolog, kiválasztottam a programok közül a legkevésbé rizikósat, és rávettem magam, hogy odamenjünk.

Persze jól el is tévedtem a lakótelepen, de akkor megláttam egy hozzám hasonló anyukát egy Bencéhez hasonló kiskrapekkel, ők is oda tartottak. Eszterről kiderült, hogy régi motoros az Anyahajóban, hazafelé behívott magukhoz, és kölcsönadott egy hordozókendőt mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, pedig csak egy órája ismertük egymást.

Aztán rávett, hogy feltétlenül menjek a Horgolókörbe is, amit meg is tettem, itt ismerkedtem meg Blankával, akinek nem okozott gondot, hogy balkezesként is megtanítson horgolni.

Innentől beszippantott a dolog, úgy éreztem, mintha mindig is ebbe a közösségbe tartoztam volna. Szuper beszélgetések „vadidegenekkel” és egyre több ismerőssel, szőnyegen kúszó-mászó porontyok, akik tök jól elvannak (és kicsit sem unatkoznak, mint otthon), hasonló problémák, sok bátorítás és teljes elfogadás.

Valami, ami nem a babáról és az ő igényeiről, hanem rólam szól, arról hogy ki voltam és ki lettem az anyaságban, és merre tartok azon túl.” (Bori)

Kata története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

Első gyerekes anya voltam, Borival indultunk el, ő hívott, hogy menjek, mert tök jók a programok az Anyahajóban. Kicsit szorongtam, erre biztosan emlékszem, mint minden új helyzettől. Ráadásul Marcival, a kisfiammal is friss volt a kapcsolatunk, és minden kimozdulás óriási kihívásnak tűnt akkoriban (Hogy fogok szoptatni? Vajon nem álmos? Mit csinálok, ha elkezd vigasztalhatatlanul sírni?).

Egy nagy társaságba csöppentünk: hangosak voltak a csajok, és vidáman dumáltak össze-vissza, kávéztak (én akkor szigorúan egy kávét ittam reggel), bátran szoptatták a gyerekeiket, egyszóval végtelenül lazának tűntek. Nem is nagyon tudtam kapcsolódni senkivel.

Na, gondoltam, én ide többet nem jövök, én ilyen laza soha nem leszek.

Sokszor gondoltam rájuk, de tényleg nem mentem sokáig utána.

Lassan szivárogtam vissza, mert nem hagyott hidegen a hely, a közösség. Mentem Borival, mentem egyedül, gyerekkel, férjjel. Volt, ami jól sikerült, volt, ami nem annyira.

Második kisfiam születése után történt az áttörés, akkor valami átkattant, de ez már egy másik történet. (Kata)

Blanka története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

Amikor először feltámadt bennem az igény arra, hogy jó lenne más anyákkal ismerkedni, nem volt határozott elképzelésem arról, mit várok ezektől a találkozásoktól. Egyszerűen csak társaságot kerestem magamnak és a féléves első gyerekemnek.

Túl voltam a szülővé válás első sokkján, nyakig ültem egy feldolgozatlan szoptatási kudarc bűntudatában, az „én tudom, hogy mi kell a gyerekemnek” és a „végleg elrontottam” végletek között libikókáztam nap mint nap, de a legnagyobb bajom az volt, hogy naphosszat nem volt kihez szólnom. Nem voltak anyuka-ismerőseim, az ismerőseim pedig nem voltak anyukák.

A védőnőmhöz fordultam, ajánljon számomra baba-mama klubot, foglalkozást, ahol új kapcsolatokra tehetek szert. Soha nem felejtem el, amit válaszolt:„Ne keressen ilyen kapcsolatokat, nincsen arra semmi szükség! Az anyák együtt csak butaságokat beszélnek és haszontalanságokat tanácsolnak egymásnak!” Hittem is, meg nem is, mindenesetre elfogadtam, mint akkoriban mindent, amit tanácsolt. Így aztán maradtam magam, eleinte 1, majd 2 kisgyerekkel, és beletörődtem, hogy ebben a kisbolt-játszótér-otthon háromszögben fognak telni a napjaim.

Ez 17 éve volt. Akkor még tényleg SEMMI babaprogram nem volt elérhető a lakótelepen, és a városban is kevés. Úgy hívom ezt az időszakot: az én „első anyaságom”.

Bizonyára úgy volt elrendelve, hogy meg kellett kapnom ezt a mondatot a védőnőmtől, és meg kellett járnom a kisgyerekes magány legmélyebb bugyrait, hogy 10 évvel később, a „második anyaságom”-ra már tudatosan másképp készüljek.

De ez már egy másik #amikorelőször sztori… ” (Blanka)

Verka története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

Az Anyahajó létezéséről egy kiragasztott plakátnak köszönhetően szereztem tudomást. Sokszor elsétáltam mellette a közeli parkban, ízlelgettem magamban a különös szavakat, amiket nem igazán tudtam értelmezni: anyahajó, babadala…. babadala, anyadala, anyababa, babahajó, hajódala – szinte mondókává álltak bennem össze a színes-vidám plakát szavai, miközben a gyerekeimet levegőztettem, kergettem a játszótéren. 

Nem tudtam elképzelni, mi lehet ez a hely, ami nem is kávézó, nem is valamiféle intézmény, mégis mindenféle programnak ad teret, olyan izgalmasan furcsa elnevezésűeknek is, mint a babadala. Mert ez meg a másik talány: se nem hagyományos koncert, se nem foglalkozás, hanem együttzenélés a legkisebbekkel. „Zenei hozzátáplálás”. Mi lehet ez?! Ennek utána kell járnom – gondoltam, és belevetettem magam az ismeretlenbe. Néhány hónappal korábban költöztünk a környékre, friss háromgyerekes anyaként derítettem fel lassan az új lakóhelyünket, de a szomszédos József Attila lakótelepen nem sokszor jártam. Nem ismertem még „helyi” anyákat, legfeljebb az iskolai szülői értekezletekről; az Anyahajóba úgy estem be, mint aki egy másik világból érkezik. 

Ehhez képest meglepően gyorsan akklimatizálódtam. Pici, otthonos, hangulatos, puha tér fogadott, amit láthatóan már meghódított, sőt belakott a többi részvevő. Nem voltunk sokan, de így legalább kényelmesen elfértünk a szőnyegen, a babák kúsztak-másztak, az anyák körülöttük szintén; mindenki teljesen természetesen, sőt ösztönösen volt jelen. Ebben persze sokat segített a zene, ami az improvizációkkal mintha ránk íródott volna: nekünk és rólunk szólt, körülfont és összekapcsolt minket. És nemcsak a zene, hanem maguk a zenészek is erősítették ezt a kapcsolódást: velünk együtt a földön ültek karnyújtásnyira, itt nem volt távolságtartás, sem színpad és nézőtér, nem létezett semmiféle szakadék az előadók és a hallgatóság között. Már csak azért sem, mert az egyikük, Reni a kisgyerekével együtt érkezett – Samu pedig aktívan részt akart venni mindenben, kivette az anyja kezéből a hangszert, vagy épp valami más zajkeltő eszközzel vitte el a show-t. Jól esett látni ezt is, hogy az előadó, a programgazda vagy bárhogy is nevezzem – egy közülünk. Itt nem kellett szégyenkeznem amiatt, hogy a gyerekem hangos, nem a „programnak megfelelően” viselkedik, mert itt mindenfajta viselkedés megértésre és elfogadásra talált. Semmi sem tűnt cikinek, nem is tudom megfogalmazni, hogy pontosan mit éreztem, de azt biztos, hogy jó helyen vagyok.

Totál lelkesen és feltöltődve mentem haza életem első Anyahajós programjáról. Végre megtaláltam a helyet, ahol anyaként, a gyerekemmel együtt lehetek jelen, ugyanakkor nem csak a gyerekem szórakozatásáról szól az ottlét. Hanem rólam is. 

(Héda Verka)

#anyahajóssztorik#amikorelőször#sztorikampány

Anyamozgató

Új online program az Anyahajó kínálatában! Blanka elmesélte, milyen élményeket szerzett az első alkalommal.

Nagyon vágytam már mozogni

Az utóbbi hónapokban ez kimaradt a mindennapjaimból. Tornáztam már ezelőtt Verával a Gyerünkanyukám oldal programjaiban, és már egy ideje készülök eljárni az anyahajós jógacsoportba is, szóval az elhatározásom a csatlakozásra nem volt hirtelen és váratlan.  A komolyságát mutatja, hogy amint megláttam az esemény-kiírást, beírtam a naptáramba az időpontot, hogy el ne felejtsem, és nehogy rászervezzek valami más elfoglaltságot. 

Szerda reggel aztán szépen nekikészülődtem. A tornaruhámat előkotortam a fiók mélyéről. Elpakoltam az összehajtogatásra váró ruhakupacokat és az ottfelejtett játékokat a komódról, ahová a laptopot szándékoztam tenni. 

Beállítottam a képernyőt és a kamerát, hogy lássak és látszódjak. Ez utóbb kiderült, nagyon jó volt, mert a többi tévétornától eltérően, itt nem csak én figyelem, hogy mit mond az edző, hanem ő is ki-kinéz, és javasol testtartás-módosítást, kérdez, és személyesen instruál, szóval a folyamat végig interaktív. (Ezért még elhúztam a függönyt is a hátam mögötti kupi előtt) 

Készen álltam a kihívásra

megnyomtam a “csatlakozom” gombot. 

Vera úgy harangozta be az Anyamozgatót, hogy kismamáknak, szülés után 8 héttel és és pocakkal is végezhető gyakorlatok lesznek. Ha jól figyeltem, a becsekkoltak listája le is képezte a lehetőségeket – kb. ez volt:

1 fő frissen szült mama

1 fő 3 hónapos babával

1 fő pocaklakóval és egy unatkozó kétésfélevessel

meg én, távol a kismamaságtól, viszont valódi nagymama-kondiban

Na, szóval két perccel 9 előtt már teljes készenlétben

és izgalomban voltam… aztán eszembe jutott, hogy nincs tornaszőnyeg! Vagyis van, csak nem hoztam ide. És azt se tudom, hol keressem… 7 perccel 9 után meglett. 

Gátizomtornával kezdtünk, nem maradtam le róla, simán csatlakoztam. Ez egy külön blokk volt a program elején. Azt mondta Vera, hogy ez még a frissen szült anyáknak is való, volt is, aki csak ennyit csinált meg, aztán elköszönt. Utána jöttek az átmozgató gyakorlatok, most a csípő-fenék és a hát volt a fókuszban. Minden feladatot lehetett alap szinten és kicsit erősebb fokozaton csinálni, ki hogy bírta. 

Nehezítések

…nem csak a Vera által adott instrukciókból származtak, volt egyéb is! – a teljesség igénye nélkül:

  • Piros fejjel plank pozícióban emelgetem oldalra a lábam, miközben megjelenik a férjem és egy aláírni való papírt dug az orrom alá. Nyilván nem várhat. (aláírom, nincs mit tenni)
  • Csenget egy anyahajós-társ, a közös rendelésben kért naptáráért jött. (2 perc alatt elintézzük, pedig jó lett volna kicsit beszélgetni)
  • Pittyeg a sütő, megsült a hurka-kolbász. (kiszaladok, lezárom)
  • Megjelenik a háttérben a kiskamasz, furcsán öltözve-kifestve-parókában (cosplay), reggelit csinál magának (próbálok nem tudomást venni róla)
  • Csörög a telefon, hív a Vodafon (nem veszem fel)
  • Hív anyám. (felveszem, megígérem, hogy torna után visszahívom)
  • Ha lefekszem, nem látom a képernyőt. (újra és újra új – jobb – helyet keresek neki)

És ezek mind csak nálam, ahol elvileg nincs zavaró tényező, a kisgyerek iskolában, a nagyok önellátóak.

Másoknál mit látok?

Eszter egy idő után a hátán fekvő Barnussal együtt tartja a plank-et. Nem sokat látunk belőle, mindig csak egy-egy testrészt cserébe viszont ő giganagy tévén néz minket. 

Petra Simonnal az oldalán csinálja a fekve végezhető gyakorlatokat. Később a baba eltűnik, valószínűleg Apa átvette, majd Petra is eltűnik, eddig bírták, szoptani kell. 

A végére hármasban maradunk

Vera átlényegül személyi edzővé, külön feladatsorokat diktál nekem és külön Eszternek, egyszerre számol kétfelé, figyel, testtartást javít, dicsér. Hihetetlen jó ez! Csináljuk is szépen, pedig ezek a feladatok már nem könnyűek, de visz a figyelme és az együttlét öröme. Szuszogva, fülig érő szájjal fejezzük be.

Konklúzió?

A körülmények olyanok, amilyenek. Nehezített az online pálya, ez kétségtelen, de ki nem hagynám a jövő héten!!! (be is írtam újra a naptáramba)

Gyertek Ti is, jó sokan elférünk! Itt találtok információkat a következő alkalomról.

Közösségi tervezés – projektindító

“Sokáig úgy volt, hogy nem tudok elmenni, de végül – nagy örömömre – mégis :-))) Eddig csak tanultam-olvastam a közösségi tervezésről, most megtapasztalhatom, milyen igaziból! Nagy izgalommal és kíváncsisággal várom!!!” – posztoltam a Facebook oldalamon és ilyen lekesen indultam el a tegnap esti projektindító beszélgetésre a közösségi tervezésről.

Nem csak 15 éve itt élő lakosként mentem, hanem a helyi anyák képviselőjeként, anyahajósként is, mert fontos az egyesületünk számára, hogy a lakótelepi közösségi ügyekben benne legyen, azokról tájékoztasson.

Sokan voltunk, kb. 80-100 fő lehetett, a székek körbe rendezve vártak minket.

A kommentátor köszöntött minket és a meghívott előadókat, és elmondta, hogy az este során először bemutatják a koncepciót, azután lesz lehetőség a hozzászólásokra.

Bácskai polgármester úr igyekezett lelkesíteni a megjelenteket a bevezető beszédében: “óriási nagy több menetes kísérletként” mutatta be azt, amit terveznek: egy közösségi tervezés első alkalmán vagyunk, amit több ilyen szeánsz követ majd. Kíváncsiak a helyiek véleményére, ezek alapján hozzák meg a döntéshozók a döntéseiket majd – ígérte.

Elmondta, hogy Ferencváros Önkormányzata indult a Főváros Tér-köz pályázatán, ahol 150 millió forintot nyert köztér fejújításra. Arról, hogy ezt a pénzt pontosan mire fordítják, októberig kell eldönteniük. Pályázati feltétel, hogy közösségi tervezési folyamatra, a lakosság bevonására van szükség.

A későbbi beszélgetés során részleteket is megtudhattunk arról, hogy mennyivel egészítené ki az önkormányzat saját forrásból ezt az összeget (250-300M?), hogy csak egy bizonyos, a Tinódi pékség előtt kialakítandó főtér kialakításáról lehet-e szó (nem).

Előadásokkal kezdtek. Gönczi Ambrus, a Helytörténeti Gyűjtemény munkatársa vetített régi térképeket és beszélt a lakótelep eredeti tervezéséről. Olyanra igyekeztek kialakítani, hogy az itt lakóknak helyben meglegyen minden kényelme az orvostól az oktatási intézményeken át az uszodáig. Legyen város a városban, ki se kelljen mozdulni semmi intézni valóért annak, aki nem akar. Számomra az derült ki, hogy az eredeti, 1962-ben készült tervekben nem szerepelt főtér, a tervek sokat alakultak, a forráshiány miatt sokminden nem úgy valósult meg, ahogyan a tervekben szerepelt.

A Pest-Buda Mozi építése után annak környéke vált kvázi főtérré.

A megjelent régi lakosok elmondása szerint a mozi,a művelődési ház, a helyi éttermek, bisztrók addig működtek közösségi térként, amíg meg nem épült a 3-as metró. Ettől kezdve, aki programot tervezett, könnyedén beutazhatott a városba, meg is tették ezt. A lakótelep mára inkább “alvóváros”-ként működik: nap közben csak a kisgyerekesek és a nyugdíjasok mozognak, a  munkából este hazatérők nem közösségi terekre, hanem nyugalomra vágynak.

 

Szűcs Balázs főépítész beszélt a 2 éve lezajlott tervpályázatról, és a lehetséges főtér helyét egyértelműen a Tinódi pékség előtti kereszteződésben jelölte meg.

Játékra hívta a megjelenteket: 4 táblát tett ki a székkör közepére, és arra kért minket, hogy oda álljunk, amelyik változatot a legszívesebben támogatnánk.

  1. 25% – Minden maradjon úgy, ahogy most van, de rendszeres karbantartás történjék a főtéren
  2. 50% – Újítsák fel a főteret a jelenlegi formájában, minden funkció maradjon, ahogy most van.
  3. 75% – Autó forgalom-eltereléssel alakítsanak ki összefüggő gyalogos felületeket, rendezzék át a tér parkolási rendjét
  4. 100% – Autó -ÉS BUSZ! forgalom-elterelés, összefüggő gyalogos felületek (a Tinódi előtti tér és a Nagyjátszótér összeér), új parkolási rend

Megkapta tehát a lakosság a lehetőséget, válasszon!

Senki nem állt fel, de egyszerre 20 kéz lendült a magasba, jöttek a kérdések:

  • Hogyan döntsünk úgy, hogy nincs semmi háttér-információnk a tényleges megvalósításról?

  • Mi fogunk itt helyben dönteni az egész lakótelep nevében?

  • Hogyan lehet az összefüggésekből kiragadva csak a főtérről beszélni, miközben nem vizsgáljuk az esetleges átalakítás hatását?

  • Tényleg a főtér a lakótelepiek legnagyobb gondja?

  • Miért nem az Ecseri út környékét teszik rendbe ebből a pénzből?

  • Hogyan tervezik a parkolás megoldását?

  • Merre vezetik az autóforgalmat?

  • Merre megy majd a busz?

  • Mi van a lakótelep főtéren kívül eső részeivel?

  • Stb… stb…

A beszélgetés láthatóan több szálon futott, az önkormányzat emberei olykor egymást sem értették, azt pedig végképp nem, hogy miért nem fogadja tárt karokkal a közönség a főtér koncepciójukat. A lakosság tette a dolgát, igyekezett megmutatni, mi fontos neki, véleményt nyilvánított a főtérről is, ha nem is volt hajlandó 4 égtáj – 4% közül választani.

Körülbelül másfél órán át tartott a kérdezz-felelek. Nem írom le többi kérdést és a válaszokat sem, erről úgyis lesz hivatalos jegyzőkönyv, ezért vették fel az egészet, ott majd utána lehet nézni.

A lényeget írom le, azt, amivel most dolgunk van:

Deák Gábor, az önkormányzat sajtófőnöke elmondta, hogy most pénteken (márc. 22-én) elindítanak egy internetes felületet, ahol a regiszrált helyi lakosok egy hírportálon keresztül tájékozódhatnak a tervekről, háttéranyagokról, valamint egy szavazó-alkalmazással konkrét kérdésekre válaszolhatnak a környezet alakításával kapcsolatban.

Nem csak interneten, hanem a RÖNK irodában személyesen is lehet kérdéseket feltenni és papír alapon is meg lehet majd válaszolni ezeket a kérdéseket, így az se marad ki, aki nem számítógéppel él.

Konzultáció!

Folytatása következik.

Durva fejfájással távoztam, de legközelebb is ott leszek.

 

Hivatalosan is megnyitott a Kikötő

Ünnepi nap a mai. Sok álmodozás, tervezés, tárgyalás, újratervezés, újratárgyalás előzte meg, hogy használatba vehessük a Ferencvárosi Önkormányzat Toronyház u. 3/b fsz. 6 alatti helyiségét. Igen, azt, a sikátorban 🙂

Tavaly nyáron fordult újra komolyra a dolog, ősz elején együttműködési szerződés köttetett, októberben pedig a kezünkben volt a kulcs.

Szerencsére a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány türelemmel kivárta ezt. Kivárták azt is, hogy a 2016-ban megírt Kikötőt az Anyahajónak! című Swimathon projektünket a jelenlegi helyzethez igazítsuk. (Mivel felújításra már nem volt szükség, a Kikötő berendezésére és fenntartásának kezdeti költségeire fordítottuk támogatóink adományait.)

Tél elején még a beköltözés, otthonossá tétel foglalt le minket. Aztán lassan újraindultak programjaink.

A kikötő január óta szinte minden nap nyitva van.

Ma pedig hivatalosan is megnyitottuk egy olyan ünnepség keretében, ahová meghívtuk támogatóinkat és a sajtót, hogy elbüszkélkedhessünk munkánk eddigi eredményével.

Az megnyitó beszéd így hangzott:

“Szeretettel köszöntöm a tisztelt egybegyűlteket, akik elfogadták meghívásunkat az Anyahajó Anyaközpont új otthonának megnyitójára, melyet magunk közt Kikötőként emlegetünk.

Nagy örömünkre szolgál, hogy körünkben köszönthetem Kállay Gáborné alpolgármester asszonyt, aki jelenlétével megtisztelte ünnepségünket.

Köszöntöm dr. Kelemen Miklós civil referens urat a Ferencvárosi Önkormányzattól.

Köszöntöm a Ferencvárosi Közösségi Alapítványtól Oláh Rolandot és a megjelent kurátorokat is.

Szeretettel köszöntöm Swimathon-úszóinkat, támogatóinkat, barátainkat, akik ma velünk együtt ünnepelnek.  Köszöntöm a sajtó képviselőit.

Régóta vártuk ezt a napot. Ezt a pillanatot, amikor megnyithatjuk, megmutathatjuk azt a Kikötőt, mely a jelenlevők munkája és támogatása nélkül ebben a formában nem valósulhatott volna meg. Sokféle módon, különböző eszközökkel segítettek minket abban, hogy saját helyünk lehessen, ahol modern, gyermekeink számára biztonságos és meghitt közösségi teret rendezhettünk be a lakótelepen élő családok szolgálatára.

Itt megpihenhetnek, feltöltődhetnek a programjainkra érkező felnőttek, míg gyermekeink megtehetik első lépéseiket – nem csak a lábukkal, hanem a közösségi élet felé is.

Biriszló-Karay Eszter írta és mondta el a megnyitó beszédet (Barnus segítette)


A magam nevében, de úgy vélem, más hozzám hasonló helyzetben lévő anya és Anyahajós nevében mondhatom: az Anyahajó útja nem volt rövid idáig, néha viharos volt a tenger, már többször megpillantani vélük a Kikötő fényeit, de mindig jöttek jó áramlatok és kedvező szél, melyek ide segítettek minket, ahol kiköthettünk.
Jó itt kikötni.

És nem utolsósorban jó érezni, hogy nem vagyunk magányos hajósok. Vannak támogatóink, segítőink, akik nélkül most nem itt tartanánk.

Köszönjük Önöknek, nektek a bizalmat, a lelkesedést, mindenfajta munkát, támogatást.

Szeretném megkérni Kustár Blankát, hogy az Anyahajó Egyesület elnökeként vágja át az anyahajó színeit viselő szalagot!”

Blanka elvágta a szalagot

Az Anyahajó Anyaközpont programjaival, közösségi terével – és kezdeményezésével vár minden József Attila-lakótelepi és környékbeli családot!

 

Szülőségre felkészítő programsorozat indul az Anyahajóban

Február végén indul útjára az Anyahajó szülésre, szülőségre felkészítő eseménysorozata, a Szülő születik, aminek keretében szakemberek segítségével járhatók körül az egyes témák a szüléstől kezdve a gyermekágyas időszakon át és a hordozáson keresztül több téma is. Lehetőség lesz továbbá már gyermeket vagy gyermekeket nevelő szülőkkel beszélgetni, hiszen a szakmai iránymutatás mellett az életszagú példák és tapasztalatok is nagyban segíthetik akár az első, akár a többedik babájukat váró párokat.
További részletek az Anyahajó Anyaközpont facebook oldalán található eseményeknél olvashatók. Minden kedves érdeklődőt szeretetttel várunk!