Kánikulai motiváló életmódizásra – Orsi írta

Ugyan most dörög és villámlik, de jön még majd kánikula, úgyhogy jöjjön egy kis kedvcsináló Orsi tollából.

„Na, ezzel a masszírozóval buzeráljátok a hátatokat! Úgy, ahogy a kislány mutatta!” – idézet Gabi nénitől, aki 80 felett jár és a lakótelepi idősek gondozóházából látogatott el ma délelőtt a futópálya melletti fitneszparkba, lakótársaival és az egyik ápolóval.

Édesek voltak, ahogy a sajgó végtagjaik ellenére lelkesen próbálgatták a gépeket, és az egyensúlyi, vagy ízületi problémákra fittyet hányva, fülig érő szájjal, teljes odaadással tornáztatták megfáradt porcikáikat, ami egy kis idő elteltével már nem is tűnt olyan fárasztónak.

Mindenkire átragadt a lelkesedésük, kíváncsian figyelték, melyik gépet hogyan kell használni, kérdeztek, érdeklődtek; ugyan a többieket hátrahagyták “kertészkedni” – “Dehogy kertészkednek azok!” de amint a masszírozógépet megmutattuk nekik (végre ki van használva, mindenki csak erősít, ahelyett, hogy az élvezeteknek is hódolna) szinte biztosak voltak benne, hogy másnap már a többiek is csatlakozni fognak. Az meg, hogy kisgyerekes anyuka mivoltomból fakadó “néni” identitásból hirtelen újra “kislánnyá” avanzsáltam, egyáltalán nem zavarta az egómat, sőt! Egyszóval öröm volt Gabi nénit és a 80 pluszos barátnőit megismerni.

Ha ez sem lenne elég, voltak ám férfiak is! Na neeeeem, ők nem tornáztak! Isten őrizz! A férfi az férfi, sörhasa is éppoly ékessége, mint minden más porcikája, ami születésétől tökéletes és öregedésével csak méginkább dísze lesz a tesztoszteron növesztette izmoktól duzzadó testének. Meg hát a sárm, ugye….. Ők csak az arcizmaikat edzették. Udvaroltak ezerrel, minden hölgynek, 0-99 év között. Nem félvállról vett, laza, félmondatos flörtölés volt ez, hanem olyan igazi, hagyományos, ékesszóló, választékos formában kifejezett, igazi rajongás a női nem iránt.

Nem úgy, mint a legutóbbi (és egyetlen) “randiélményem”, aki leginkább saját magát fényezte. Na,  ő aztán sportos volt! Az edzésmódszeréről tartott beszámoló felért egy tudományos előadással. Aztán szerencsére abbahagyta, mert épp akkor tartott az ebédre rendelt tonhalsalátája felénél és ráeszmélt, hogy a másik felét már nem szabadna megennie. Gondolom ez a fajta fószer, aki szex közben is pulzusmérőt visel és ha kiesik a zsírégető tartományból, gyorsan lelassít…

Végül is, mindenki másképp csinálja és mindenkit más motivál… Ha az előző példák, a jókedv, jó közérzet, új emberek, a mozgás öröme, a nevetés, a fogyás, a madárcsicsergés, a bókok fogadása, a pálya melletti kút hűsítően szomjoltó finom vize, a jó társaság, a jó idő (na jó, ez a része kamu – kurva meleg van!) még mindig nem lenne elég, akkor nemtommicsináljakveletek! 🙂

Viszont! Nálunk most kezdődik a bölcsiszünet. Azt tervezem, hogy gyerekestül, futóbiciklistől, labdástól, tollasütőstől, pokrócostul, zenéstül továbbra is kimegyek minden reggel futni és tornázni. Ha van kedvetek, csatlakozzatok!!! Szeretettel (és bókokkal) várunk! 🙂

Szólj hozzá!