Eszter vagyok, mozgásfejlesztő, Anyahajó önkéntes, 2 gyerek anyja, horgolásfüggő…

Már ezer év e agyalok, hogy írnom kéne valamit a horgolásról… de mit? Vagy mit ne? 🙂 Kezdjük az elején!

Nagyon sok kreatív technikát kipróbáltam már az elmúlt években, fűztem gyöngyöt, batikoltam, csomóztam, üveget festettem, selymeztem… mindez elég sok anyagi és időbeli ráfordítással. Ahogy teltek az évek, folyton valami újra váltottam, így sok maradék rám maradt, azóta is kincsként őrzöm őket egy – számukra – szebb jövő reményében… De a horgolás valahogy mindig ügyesen elkerült. Vagy én kerültem el őt.

Amikor az Anyahajó még csak kezdeti legkisebb vitorláját kezdte bontogatni, hallottam, hogy van itten egy csudajó horgolókör. Eleinte nem is érdekelt a dolog, „Na, még egy hobbi, amibe belevágok és félbehagyom” felkiáltással hagytam elmenni magam mellett a dolgot. De a Hajó nem hagyott ott, valami különleges tömegpszichózis kerített hatalmába, amikor Bereczki Rékáéknál egy jó nagy létszámú bandázás kapcsán előkerültek a horgolótűk és üggyel-bajjal elkészítettem az első láncszemsoromat… aztán az első rövidpálcákat… Azután vettem egy nagy levegőt, és elmentem egy – akkor még – tök idegen lakásba, ahol a horgolókör éppen horgonyzott, itt kezdődött el a macskává avanzsált oroszlán horgolása. Kábé itt el is fogyott a tanulódarabok didaktikus követése, mert azonnal egy sapiba fogtam. A sapkagyártás azóta rajtam is maradt, másfél év alatt kábé tíz sapkát horgoltam meg (ami nem olyan nagy szám, de mindezt szorozd be sapkánként két visszabontással, és egy időközben megszületett csemetével), aztán jöttek a fülvédők, figurák, mindenféle… és nagyon tetszik! Még mindig! Igyekszem ellenállni a kísértésnek, és nem veszek meg minden szembejövő fonalat, meg horgolótű-szettet, de továbbra is nagyon lelkes vagyok, hála Blankának a sok türelemért és hülye kérdésre való válaszolásért!

IMG_2679 (2)

Már ott tartok, hogy amíg a gyerekek fürdenek, én ülök a sámlin és horgolok…. amikor közeledett a március 15-e, a játszóteret elárasztották a zughorgolók, akik ontották tonnaszám a kokárdákat, kockárdákat… amikor van fél percem (pl. kocsiban, tankolásnál), azonnal előkerül a szett és készül a következő darab. Néha a gyerekek is „segítenek”, ilyenkor az elérni kívánt cél fényévekre kerül, de sebaj, az ifjúságért mindent… 🙂

Örülök, hogy ezt is megtanulhattam, olyan jó örömöt okozni ezzel is másoknak, főleg a nagymamáimnak, akik mindketten nagy ismerői a horgolásnak/kötésnek!

 

(Biriszló-Karay Eszter tollából)

 

IMG_3072

Szólj hozzá!