Kisgyerekes anyának lenni boldogító érzés, legalábbis első pillantásra. Aztán, ha jobban belemélyedünk az életük részleteibe, kiderül, számtalan nehézséggel kell megküzdeniük. De nem kell ennek mindig így lennie, amire az Anyahajó közösség az egyik legjobb példa. Rist Lilla írása.
Ünnepi beszéd
-elhangzott 2016.04.29-én
Jula első levelével kezdődött minden, amit Borinak, Ritának, Áginak és nekem címezett 2014. 10. 07-én:
„Sziasztok, tegnap voltam a NCTA tájékoztatóján, és kaptam új inspirációt.
Okt. 15. a következő pályázat első fordulójának beadási határideje. Erre még nem kell részletesen kidolgozni semmit, csak néhány sorban válaszolni a feltett kérdésekre, azaz egy ötletet, álmot kell csak leírni. És ha tetszik az ötlet a bírálóknak, akkor a 2. fordulóban már részletesen kidolgozva lehet beadni a tervet. (…)
Gondoljátok végig, hogy van-e kapacitásotok a következő héten anyaközpont ügyben kipréselni magatokból 2-3 oldalnyi projekttervet.”
Már ezer év e agyalok, hogy írnom kéne valamit a horgolásról… de mit? Vagy mit ne? 🙂 Kezdjük az elején!
Amikor 2014 tavaszán Ringatóról visszafelé tartottunk Emivel, és megtaláltam Ritát és Blankát a Dobozban, nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk. Épp horgolókör zajlott, igen, akkor még be lehetett férni a Dobozba, csak annyian voltak. Én beköszöntem, sziasztok, mi ez itt, mert nagyon megtetszett a Doboz, fogalmam sem volt, mire jó. És még horgolnak is benne, ami meg az új hobbim volt, ugyanis a terhesség alatt kezdtem el horgolni. Szóval csatlakoztam először a horgoláshoz, majd egyre inkább belefolytam a tevékenységekbe.
Egy kis előtörténet:
2009 óta van kisebb-nagyobb mértékű pánikbetegségem, generalizált szorongásom. Még az egyetem alatt kezdődött. Tisztán emlékszem az első rohamomra: a Ráday utca elején álltam sorba sült krumpliért, nagyon sokan voltak előttem, vártam-vártam, egyszer csak légszomjam lett, ájulásérzésem, úgy éreztem, hogy mindjárt meghalok. Kiálltam a sorból, hazamentem a kollégiumba. Amikor pár roham után hazamentem Szombathelyre, ott mentem el orvoshoz (neurológus-pszichiáter), s ott diagnosztizálták a betegséget. Kaptam gyógyszert is, egy ideig szedtem.
Tál, tál, komatál
Eddig csak egyik oldaláról ismertem a komatálazást. Jó jedi lovagként többször vittem már ebédet kismamáknak. Jó is az: ha épp úgy van, behívnak, válthatunk pár szót, megcsodálhatom a kisbabát. Mindig nagy a cukiságfaktor. Mellesleg én szeretek főzni. A gyerek és munka mellett viszont nem sok időm volt rá, de ilyenkor legalább főztem. Mégpedig jó nagy adagot, hogy nekünk is maradjon.
A szombat esti farsangozásban jól elfáradtam, így a vasárnapot pihenéssel töltöttem volna, ha férjem nem lett volna beteg. Így Emit végül felváltva szórakoztattuk, természetesen nem aludt délután, úgy látszik, ő nem fáradt ki annyira a bulizásban. A hosszú nap után este 11-kor sikerült végül elaltatni. Február 7-e volt (egy nappal a kiírt dátum után voltunk), aznap éjjel volt a Super Bowl.
Az Anyahajó Anyaközpont szervezésében egy vállalkozószellemű anyukának köszönhetően tavaly novemberben elindult a Tűre fel! – Réka Kötő/horgoló Klubja, aminek hála mára én is megtanultam a kötés alapjait. Nagyszerű tanító néninknek , Rékának külön hálás vagyok, hogy bevezetett a kötés rejtelmeibe és így az egy hónapon belül érkező Benikémnek csodálatos ruhadarabokat gyárthattam és gyártok is folyamatosan, mert elég durván rá lehet kattanni, ha ráérez az ember!
Itt írtam arról, hogyan lettem MACI kampányarc.
Amikor tavaly ősszel többen is javasolták nekem, írjam meg a történetünket a MACI Őszi Kampányához kapcsolódó pályázatára (Hogyan segített rajtad életed válságos helyzetében egy civilszervezet?), ezt fogalmaztam:
MI A MACI?
A MACI a magyar civilszervezetek közösségét jelképező figura.A MACI bemutatja, mi mindent tesznek a magyar civilszervezetek. Nincs könnyű dolga, mert a számtalan civilszervezet sokszínű, az élet legkülönfélébb területein működik.
Ezen túl a MACI azt szeretné, ha segítségével a legtöbb magyar megtalálná azt a civilszervezetet, amely életét jobbá, teljesebbé teszi, ahol alkotó energiái felszabadulhatnak.