Állampolgári Részvétel Hete a József Attila-lakótelepen

arh_plakatMi újság a József Attila-lakótelepen? – kérdeztük plakátjainkon.

Az ÁRH fókuszai közül a „Kinyílunk” volt, amit választottunk, és idén először több civil szervezetet is meghívtunk, nem csak saját jogon szervezkedtünk. Igyekeztünk minden olyan témát felvonultatni, ami aktuálisan foglalkoztatja a helyieket.

Az egyesületi/alapítványi keretek között működő csoportok (Anyahajó, Medáliák, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány) mellett informális kör (Írisz Családi Kör) és aktuális témára szerveződött tömörülés (Aranykapu Swimathon Csapat), sőt a református egyház képviselője (KÜLLŐ), valamint néhány teljesen civil civil, „lelkes lakos” is bekapcsolódott a programba. Mind kaptak egy-egy standot, ahol lehetőségük volt bemutatni azt, amivel foglalkoznak.

 

IMG_5929Mi, Anyahajós aktivisták kiállítást rendeztünk eddigi tevékenységünk legszebb pillanatainak bemutatására, lufikat fújtunk, közbizalom-kérdőíveket töltettünk ki, bemutatkozott termékeivel a Horgolókörünk, és még egy kis kihelyezett Hordozókör is működött a háttérben kölcsönzéssel és oktatással. Közben Facebook oldalunkon élő közvetítésekkel és fotóriportokkal folyamatosan hírt adtunk a helyszíni történésekről.

 

IMG_5930Hogy igazi helyi ügy is szóba kerüljön, azzal a kérdéssel fordultunk a járókelőkhöz, mondják el, milyennek szeretnék látni a lakótelepünket, mitől lenne az szebb és élhetőbb. A válaszokat molinónkra ragasztottuk, majd összegyűjtöttük és terveink szerint felhasználjuk majd a Szűcs Balázs főépítész által őszre ígért , a József Attila-lakótelepi tervpályázathoz kapcsolódó közösségi tervezés során.

 

 

A hab a tortán az volt, hogy vendégül láthattuk a Ferencvárosi Közösségi Alapítványtól a Rádió Rádayt, akik közösségi netrádiós adást sugároztak a helyszínről a Tilos Rádiónak köszönhetően. (Amint a szerkesztett adás linkje birtokunkba kerül, meg fogjuk osztani itt és minden más online felületünkön, hogy utólag is hallgatható legyen.)

IMG_5932A műsorvezetők – Barna Era, az alapítvány kurátora és projektigazgatója és Dávid Ferenc ferencvárosi lakos és rádiós, FKA önkéntes – vidám hangulatot varázsoltak a Csigaparkba. Gyűltek a célirányosan hozzánk igyekvő vendégek, és a játszótérre tartók is megálltak egy-két percre belehallgatni a beszélgetésekbe. Mindenki szót kapott, aki bemutatkozóként megjelent a rendezvényen, így valóban elértünk a célunk, hogy hallassunk magunkról mi, helyi civilek, akiknek fontos az, hogy tegyünk valamit közvetlen környezetünkért.

 

IMG_5928Az eseményt minden külső támogatás nélkül, saját erőből, saját szabadidőből, saját eszközökkel és saját anyagi forrásaink ráfordításával hoztuk létre. A FESZOFE részéről a nyilvános WC nyitva tartásáért (!) és az áramszolgáltatásért kiszámlázott 9000 Ft-os számla fedezésére a helyszínen adományt gyűjtöttünk.

civilizacio-1